Karma

Karma...

Erről a szóról h karma mindig a kedvenc sorozatom jut eszembe:)
Csak amcsiban játszák még , az a címe h: My name is Earl
Egy naon jó kis vígjátéksorozat, végig a karmáról szól, az irányítja a főszeeplőt.A lényeg h mióta láttam én is sokat gondolok arra, h vajon igaz e h amikor jót teszünk jót is kapunk vissza és fordítva a rosszal is???

Skerina írta:

Erről a szóról h karma mindig a kedvenc sorozatom jut eszembe:)
Csak amcsiban játszák még , az a címe h: My name is Earl
Egy naon jó kis vígjátéksorozat, végig a karmáról szól, az irányítja a főszeeplőt.A lényeg h mióta láttam én is sokat gondolok arra, h vajon igaz e h amikor jót teszünk jót is kapunk vissza és fordítva a rosszal is???

Én teljesen biztos vagyok benne. Méghozzá ez már nagy részben ebben a földi életünkben lezajlik. Bizonyára viszünk át belőle a következő életekre is, de már itt kiosztódik mindenkinek, érdemei szerint...

Norbi írta:

Én teljesen biztos vagyok benne. Méghozzá ez már nagy részben ebben a földi életünkben lezajlik. Bizonyára viszünk át belőle a következő életekre is, de már itt kiosztódik mindenkinek, érdemei szerint...

a baj csak ott van h nincs bűn nélküli ember
szal rosszat akarva- akaratlanul teszünk, és hát akkor mindenki megkapja érte a magáét??
és persze sok jót is teszünk szerintem, olyankor az levonódik a rosszakból???

Skerina írta:

a baj csak ott van h nincs bűn nélküli ember
szal rosszat akarva- akaratlanul teszünk, és hát akkor mindenki megkapja érte a magáét??
és persze sok jót is teszünk szerintem, olyankor az levonódik a rosszakból???

Nem vonódik le. A jóért jót kapsz, a rosszért pedig rosszat. Sőt, zömében pont hasonlót kapsz vissza, mint amit tettél mással... A rossz esetében legalábbis ez halmozottan így működik. Isten törvénye ilyen.

Legyünk azonban őszinték! Én inkább azt vállalom, hogy ebben az életemben, itt és most verje agyon a fejem, ha épp azt érdemlem, mint hogy karmikusan egy részét át kelljen vinnem a következő életre - s emiatt pont, hogy egy rosszabb életbe.

Mert hogy mindaddig születünk újra meg újra, amíg a megfelelő tisztasági szintet el nem érhetjük, s bebocsátást nem nyerünk a mennyek kapuján - vagy épp a sok rossz, és egyre romlottabb élettől a pokolba. Azt pedig senki sem tudhatja, nem épp a legutolsó életét éli-e, s a végén melyik irányba vezet a sorsa...

Nada írta:

Skerina írta:

a baj csak ott van h nincs bűn nélküli ember
szal rosszat akarva- akaratlanul teszünk, és hát akkor mindenki megkapja érte a magáét??
és persze sok jót is teszünk szerintem, olyankor az levonódik a rosszakból???

Nem vonódik le. A jóért jót kapsz, a rosszért pedig rosszat. Sőt, zömében pont hasonlót kapsz vissza, mint amit tettél mással... A rossz esetében legalábbis ez halmozottan így működik. Isten törvénye ilyen.

Legyünk azonban őszinték! Én inkább azt vállalom, hogy ebben az életemben, itt és most verje agyon a fejem, ha épp azt érdemlem, mint hogy karmikusan egy részét át kelljen vinnem a következő életre - s emiatt pont, hogy egy rosszabb életbe.

Mert hogy mindaddig születünk újra meg újra, amíg a megfelelő tisztasági szintet el nem érhetjük, s bebocsátást nem nyerünk a mennyek kapuján - vagy épp a sok rossz, és egyre romlottabb élettől a pokolba. Azt pedig senki sem tudhatja, nem épp a legutolsó életét éli-e, s a végén melyik irányba vezet a sorsa...

fú most ezen elgondolkoztam kicsit, merth oan rossz dolog lenne mindig újjászületni?Hiszen az életben naon sok szép és jó dolog van
Persze az más kérdés h miként vagy kiként születsz újjá

Skerina írta:

fú most ezen elgondolkoztam kicsit, merth oan rossz dolog lenne mindig újjászületni?Hiszen az életben naon sok szép és jó dolog van
Persze az más kérdés h miként vagy kiként születsz újjá

Hát igen, itt van a kutya elásva! Engem sem boldogít a tény, hogy újjá szülessek. Nem épp elég egyetlen életet végigküszködni?!

Tény, hogy sok szépet kapunk az életünk során, melyért már megérte élnünk. Család, barátok, szerelmek, stb... Ezek teszik széppé. De például attól borsódzik a hátam, hogy sok éven át újra beüljek az iskolapadba. Nem mondom, ott is érik nagyon kellemes behatások az embert, főleg a felnőttebb években, mégsem szívesen kezdeném elölről. Gyermeknek lenni azonban kétségkívül jó volt - még ha nem is élhettünk olyan szabadon, mint később, a saját magunk uraként.

Erről eszembe jutott egy sztori:
A barátnőm kislánya egyszer duzzogva kérdezte tőlem - miután az édesanyja alaposan leteremtette, és megkorlátozta -, mikor lesz végre annyi idős, hogy azt tehessen, amit akar.
- Nem tudom, kincsem - feleltem neki. - Azt a kort még én sem értem meg...

Szellemvilág? Reinkarnáció? Menny és Pokol? Sokan nem értik, miként lehetne valóságalapja egyszerre mindegyiknek. A válasz pedig roppant egyszerű - már ha igaz... Erich von Däniken egyszer azt mondta: <Az idő jó tanítómester. Csak az a kár, hogy minden tanítványát megöli. Az univerzum óriási és az idő végtelen. Elméletileg lehetséges volna, hogy a mi földönkívülieinket más földönkívüliek "termékenyítették meg", azokat pedig ismét mások... és így tovább ezernyi naprendszeren és milliónyi éven át. Valamikor azonban a lánc végéhez érünk, valamikor a staféta elindult. És legkésőbb ott, minden vallással együtt azt kell mondanunk: Itt van a páratlan és grandiózus teremtés. Itt van az, amit az emberi ész már nem ér fel, amivel már nem birkózik meg. Itt van az eredet, éspedig az, amit az ember és vélhetően az összes gondolkodó életforma az univerzumban ugyanazzal a névvel illet: az egyedülálló ISTEN szóval!>

Van tehát egy mindent átfogó hatalom, amely irányít mindent? A kutatások dokumentációi igazolják, létezik szellemvilág, és valószínűleg létezik az a bizonyos túlvilág, amely felé az "alagút" visz bennünket a klinikai, és a valós halál állapotában. Ugyanakkor az előző életekre is léteznek dokumentált, és mással nem magyarázható esetek. A reinkarnáció tehát nem más, mint egyfajta "megtisztulási" folyamat? Addig születünk újra és újra, amíg el nem jutunk arra a tisztasági szintre, amikor már nem kell többé megszületnünk. Ha minden újjászületés önnön hibánkból egyre rosszabb irányba terel bennünket, lefelé vezet a végső út...

Létezik regresszív és progresszív hipnózis. Az előbbi a múltba nyújt betekintés, az utóbbi a jövendőbe. Egy-egy régi életünk ugyanis nem feltétlen évszázadokkal ezelőtt zajlott le, élhettünk mi a jövőben is. Gondoljunk csak az első sci-fi írókra! Olyan technikai eszközökről írtak, amelyek azon túl, hogy akkor még nagyobb döbbenetet keltettek a hozzá nem szokott emberek előtt, mint manapság a hasonlókon felnőtt, sokkal - uram bocsá'! - "meredekebb" sci-fi fantáziálásokhoz szokott emberek szemében. Mégsem lehet teljességgel és egyszerűen csak kitalációnak, ötletes emberi fantáziának nevezni őket. Miért nem? Sok akkor még fantáziának besorolt, valóban létező technikai eszközt használunk ma a világban! Egyes tárgyak esetében persze a véletlen számlájára lehetne írni ezeket, no de minden esetben semmiképp nem logikus! Egyszerűen valahol, valamikor "látták", amikről írtak. Talán pont azért, mert abban a korban éltek, ahol ezek már létező dolgok voltak? Lehet, hogy Verne Gyula (1828-1905) az írói munkásságát megelőző életében a mi korunk szülötte (van-volt), és épp a Te baloldali szomszédod rosszcsont gyermeke? Paradoxonnak tűnik? Igen és nem: csak olyan, mint maga az Idő fogalma!

Az idő képlékeny folyam, a dimenziók összeérnek. Gondoljatok csak az olyan dokumentált eseményekre, amikor egy kiránduló csapat előtt hirtelen, a semmiből felbukkantak második világháborús tankok. Nem csak ők látták ezeket, és a körülötte, benne jelenlévő katonákat, de azok is a kirándulókat. Sok esetben a hasonló események "némajátékok", pusztán vizuálisan érzékelhetők. De érzékelhetők. Összeérő dimenziók? Lehet. Senki sem tudhatja rá egyértelműen a választ: sem a téma iránti elkötelezettek, sem a szkeptikusok.

Aztán létezik egy olyan hipotézis is, mi szerint a halál pillanatában lelkünk nem szakad ki azonnal a testünkből. Amíg a test el nem porlad (bele gondolni is borzalom, hogy ez - még balzsamozás nélkül is - milyen irdatlan hosszú idő!), a koponyába bezárva él a lélek. Nincs fent, nincs lent, nincs mozgás, csak a semmi létezik - az unalom, az őrület? Amíg a test és főként a koponya el nem porlad, nem szabadulhat ki a lélek, nem születhet újjá. A Biblia talán figyelmeztet is erre: port a pornak, hamut a hamunak? A ma oly' divatos ("olcsó") temetkezési eljárás, a hamvasztás tehát lehet, hogy nem is olyan elborzasztó, mint az, amely utána jönne? Mi van akkor, ha ez az igazság? Jaj, szegény Tutankhamon!

Nem szeretném, ha ennek a tézisnek lenne valóságalapja! Nagyon nem. Igazából nem is hiszek benne... de mint már említettem, nem bölcs dolog magunkra és szeretteinkre nézve mindent azonnal elvetni. Megdönthetetlenül senki sem tudhatja ugyanis, mi az igazság. Soha ne mond azt, hogy soha!

Sziasztok!

Rinelda vagyok. Tudjátok az én életemben most ". ütött be a karma". Nem tudtam eldönteni, hogy jó-e ez nekem vagy rossz, amíg el nem olvastam B. Molnár Mária: Karmikus jutalom írását.
Egy évig hiáb próbálkozott nálam a férfi, nem érdekelt. Legfeljebb csak olyan szinten, hogy legyezgette hiúságom. Viszont szeptemberben belém bújt a kisördög és mindenáron találkozni akartam vele. A találkozásunkra úgy készültem, mint egy szerelmes tini. A szívem egész héten zakatolt, amikor megjelent majd kiugrott a helyéból. Mindent eldöntött számomra az első éjszaka. Nem volt vad orgia, csak egy csendes együttlét, de olyan sorsszerű volt, annyira természetes volt minden. Rájöttem, hogy én őt kerestem eddig minden hapsimban. Azonban van két bibi a dologban én párkapcsolatban élek( igaz élünk egymás mellett, de nem töltjük ki egymás életét. Ő pedig eléggé megsebbzett lélek. Iraki háborút megjárta, anyagilag és érzelmileg mélyen megsebezte az előző kapcsolat. Szóval nem mer nyitni felém. Igaz mélyreható leki tanácsokat adok neki, de nem akarom sürgetni.
Viszont én látok, vagyis inkább hallok egy kisfiút. Nem tudom eldönteni, hogy a jövőnket látom, vagy esetleg az előző életünkben anya-fiú kapcsolatunk volt-e. Annyira megszelídültem, teljes lelki békét találtam, hogy ez nem lehet véletlenszerű találkozás. Nekünk egymásra kellett találnunk. Igaz őt még gyúrnom kell, de félig megvan( én akarom ). Ő sem zárkózik el tőlem, csak megkérdezte, hogy miért nem egy normális kiegyensúlyozott férfivel foglalkozok.Mert azok nem izgatnak annyira, mint ő.
Még lesz folytatása a kapcsolatunknak. Következő találkozásunkra csak beszélgetést terveztem, gyertyafénynél. lágy zene mellett.
Persze azt is érzem, hogy nem kellene sokáig halogatni, mert ő már 43 éves én pedig 35. A csodák még várnak ránk, csak az életünk elszalad. És az életünket élni kell, nem pedig túlélni.


Köszönöm, hogy kiönthettem lelekem .

Rinelda

Sziasztok,
Van itt olyan aki tudja mi a feladata ebben az életében?
És ha igen, hogy an jött rá?